(Ennél az írásnál 2001 volt a dátum, úgy érzem.)
Mindkét Daninak kösz a támogatásért.
A történet kivételesen nem a '99-es gólyatáborban kezdődött, hanem akkor, mikor a "rédió bridzs" műsorán meghallottam a With arms wide open eposzt. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy akkor mi fogott meg benne, elnézést. Remélem, most rájövök.
01 Are you ready?
Meglehetősen. :) Halk pengetés a gitáron (hozzáértést érzek ki belőle, a hangszer ismeretét és uralását), majd basszust tesznek rája. A dobolás ritmusa egyszerű, a gitáros részek több változatosságot mutatnak fel. A refrénben afelől érdeklődnek, a közönség felkészült-e a bandára. Váltások érezhetők a dalon belül a keményebb húrszaggatás és a lazulás közt, ez meglehetősen elnyerte a tetszésemet. Visszaszámlálás a közepe felé, majd "éppen csak most kezdődött el az élet". Mintha megváltó-szerepet vállalnának magukra. Végén rockhoz illő elnyújtott végső hangok. Tényleg, úgy készültem, hogy ez afféle grunge (az számomra Nirvana, Soundgarden, Pearl Jam).
02 What if
Akárha latinos romantika bevezetője lenne az első 25 másodperc, majd szinte kézzelfogható a vihar előtti csend: a bal és jobb fület felváltva kaparó, halkan induló és egyre fokozódó gitár hallik, mintha a Linkin Park is így csinálná néha (vagy haverok, vagy egymástól lopják a hangzást). 0:45-nél megszólal a vbk-hangú srác, de nincs baj vele, ez illik ide. A dobot monotonnak érzem a strófák alatt, a refrénben sem jobb, de maga a refrén jól sikerült. A 2. refrén után kísérleteznek némileg a gitárokkal, majd a srác hangja egy pillanatra tisztábbnak hallatszik. A 3:30 után ismételgetett és visszhangzó "What if, what if, what if I..." már kezd unalmas lenni, mikor végre átmegy a megszokott refrénbe. Végén rezegve hallgatnak el.
03 Beautiful
Most nem zenével indulunk, hanem zene + énekbe hajló beszéd kettősével. A téma szép nő, üres, szabad, nem szeret senkit. Ütemváltásokat észlelhetünk a lassú strófák és a erősebb refrén között. A gitárjáték mesteri, legalábbis igazán magával ránt, ha nem is érzem teljesen eredetinek. Már kezd tetszeni, hogy a reszelős éneklésből néha átmászunk simább hangú beszédbe. "She stripped me..." Az általában jó szokott lenni. Elhúzódó gitárral búcsúzunk.
04 Say I
Smirgli (és jó) beugrás, majd lassabb, elfáradt gitár, cinekkel és a srác "ha ital lenne, akkor konyak, ha csoki, akkor egész mogyorós Milka" hangjával. A refrén két szóból áll és nem látom értelmét, de a zene azért hatásos alatta. A strófa alatt egyszer tettek rá visszhangot, a desert szónál. A negyedik percnél háttérvokál és egy eddig ismeretlen hang, olyan gitárokkal, mintha éppen be akarnák törni az ajtót. Kellemes lazítás utána a "Say I, yeah..." pár soron át, majd megint vissza a smirgli-papírhoz. Nem is tudom.
05 Wrong way
Csak gitár és cinek + dob, összhangba fonódva és letisztulva, mögötte elnyújtott, mintha szemrehányó hangvételű duma lenne. Szegény srácot valaki rossz irányba küldte, ha jól értem. Egy sorig torzított hang is belefér, majd - csak egy pillanatra, akárha viccelnének - olyan, mintha megakadtak volna, de mennek tovább. A ref itt is erősebb és hangosabb, a versszakok lassabbak és gyengédebbek.
06 Faceless man
Ebbe szinte észrevétlenül simulunk át, kellemes... A kezdés olyan, mint mikor az ember faszagyerek és egy szál gitárral bátran leáll zenélni. Az a legjobb. Srác a folyónál volt, a szél megállt, egyebek. Visszhang-hatás egyetlen alkalommal, pont két percnél. 3:00-ra már bele is lendültek, nem durván, de azért éreztetve, mire képesek. Végül hat percen át utazhatunk a kellemes és a kemény között, és egyáltalán nem unalmas vagy erőltetett módon.
07 Never die
A gitár olyan, mintha a Wrong way eleje lenne, csak több hangsúllyal és kevesebb energiával. Hagyd játszani a gyermeket a szívedben, mondj ellent és sosem halsz meg, jól értem? Időtlen pancsolás a szökőkútban és sosem tévedhet az ember. Az is megoldás, ha úgy nézzük. A strófa alatt meglehetősen egyszerű, gyengédebb (de jó) a zene, a refrén itt is kemény. Úgyanúgy végezzük, ahogyan kezdünk (dal).
08 With arms wide open
Nem tudom, hogy ezt eleve slágernek szánták és azért lett ilyen, vagy tényleg ilyenek ezek a skacok és csak úgy jött belőlük. Lassan lazulunk, ringatózva, mivel a második refrénig tulajdonképpen "csak" rejtőző erő a zene, akkor jön elő a (dal elejéhez képest) smirglibb hangzás. Végére megin' afféle fékezés.
09 Higher
Ez olyan, mintha az elején méz csepegne, majd bakancs taposna sárban. Csak a hangulatot próbálom lefesteni, nem azt mondom, hogy nem illik össze. A refrénhez vezető út kockáit (a "Let's go there"-től kezdve) egyen-ütemek alkotják, nem rosszak, csak egynemű részek. Illetve még ez sem jó szó, elszartam. Tehát akkor "ismétlések". Az elején mintha a kényelemről való lemondást, feláldozást emlegetett volna az ember. "Elég erős vagyok, hogy magamévá tegyem ezeket az álmokat..." --> ha jól értettem. "Vigyél magaddal oda, ahol a vakok látnak..." Aerosmith: "I met a blind man who taught me how to see...", idézem, bár azt hiszem, az Aerosmith divatzene, akkor is, ha rock.
10 Wash away those years
Halk, visszafogott pengetés hallik, halkan suttogó nő mesél az ártatlanság elrablásáról és sír. Dekadencia, egyedül vagy. Hunyd le a szemed és képzeld azt, hogy minden rendbe' van. Azonban ne rejtsd el a könnyeket, mert azért vannak, hogy elmossák azokat az éveket. A dobot némileg amatőrnek érzem néha, de ez már szőrszálhasogatás. 4:43-nál újabb torzított hang, mert nem hiszem, hogy a CD-olvasó húzná a szalagot.
11 Inside us all
Egyszerű és egyedüli gitár, dobbal, mivel a srác is egyedül van, legalábbis azt mondja. Itt is lassú és gyors közti váltások fordulnak elő. Döntsd le a falakat, legyen a barátod, mert segít. De mi?
12 Young grow old
Nagy igazság, azt hiszem. Azért mellbevágott, a némi csend után. Mintha elegük lett volna a lemez végére az összeszedett munkából, vagy nem is tudom. Összecsapottnak érzem, ennek ellenére a keményebb gitáros részek jól sikerültek.
Ami a Creedet alapvetően megkülönbözteti az elsőre észrevehetően kommersz popzenétől - legalábbis számomra -, hogy tudnak 5 - 6 perces dalokat írni (vagy iratni, vagy legrosszabb esetben összeszedni innen-onnan), nem merül ki az egész lemez 10 darab háromperces rágógumiban. Persze, ez nem egyedi a rock- vagy metálműfajban, tehát csak ettől nem kell hanyattesni tőlük. Azt hiszem, a dallamosságuk tetszett meg először. És az, hogy nem afféle szalonképes lázadónak érzem őket, mint a divatos kommersz nu metal bandákat. Azt nem tudom, hogy a Crazy Town beleillik-e a nu metal műfajba, de eltűntek.
Mindegy, nem akarom magamra haragítani a CT-rajongókat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése