Először játsszunk magával a címmel. A hiedelem szerint a vámpír csak akkor léphet be egy házba, ha behívják. Ezzel ki is lőttük a teljesen kézenfekvő, elsőként előtoluló asszociációt.
A másik asszociáció: "ugyan ki tilthat ki belőled, ha te már beengedtél?" Tehát nem kizárólag az otthonra, hanem a személyes térre vonakozóan is értelmezhető a cím...
"Újból inni járulok hozzád, de mindig jobban szomjazom" - akár ezt a néhány Eleven Hold-féle szót is citálhatnám, utalva a folyton visszatérő éhségre.
Egyetértek a forgalmazóval: én sem piros, 18-as karikát tennék rá, hanem bizonyos érettség-érzékenység felett mindenkinek javasolnám (aki amúgy nem irtózik nagyon a horrortól).
A piros, 18-as karika vagy pornót, vagy horrort jelezhet. Itt nem sperma, hanem vér szárad a(z anti)hősnő szája szélére.
Mert mit is kezdhet magával egy vámpír a nyolcvanas években, egy lakótelepen? (Nem panel, de...) Rátalál a kafkai szintű (bár másképpen megoldott) kirekesztettséggel bíró srácra. Norman Bates, két-három évtizeddel korábban.
Higgadt, szikár képeket fog látni az, aki benevez erre. Talán a Hukkle képsorai operáltak efféle egyszerűre hangszerelt, emberközeli beállításokkal. A hatásmechanizmusról annyit, hogy többnyire nem látunk nyiszálást, csak az eredményt: vér csorog a piszkosfehér műanyagkanna belső falán, vagy cseppek gyűlnek a padlón, egy gondatlanul kivitelezett, vérszerződésnek szánt, tenyéren ejtett vágás után.
A horror néha belezuhan egy hibába. Annyira véres, hogy szinte nem brutális. Ez itt nem ilyen. Tudja, hogy egy szabadon hagyott váll néha vonzóbb-érzékibb tud lenni (ahogyan a mozi nézőterén ülve randizik rajta a fény és az árnyék), mint az, ha valaki simán kipakolja a kannákat.
A képzelt ellenféllel való harc, árnyékboksz felhozta belőlem a párhuzamot A gyűlölettel. Ott is: lakótelep (bár fanyarabb vizualitás a fekete-fehér megoldás miatt), tragédia a levegőben, antihősök.
Még vissza egy kicsinyég a lakótelephez: korrekt nyolcvanas évek, jellegzetes és mégse papírmasé figurák. És olyan kocsma, ami bármelyik LTP-ről ismerős lehet. Vajon milyen sört isznak ott? - kérdezem én. "Pálinkát mérnek-e már?" - kérdezné Cseh Tamás.
A(z anti)hősnő neve Eli. A név hallatán felderengett néhány szó sok évvel ezelőttről, utalva a kárhozatra és az elhagyatottságra: Máté evangéliuma, 27.46.
Vámpírként én is zavarba jönnék, ha valaki megkérdezné, miért nem tudom, mikor van a születésnapom, vagy miért nem szoktam fázni. Nincs jó válasz, csak valamiféle suta, de aranyos...
- Te nem fázol?
- Nem.
- Hogyhogy?
- Elfelejtettem, hogy kell.
Bár a vér is folyik és vannak letépett végtagok, sav általi maratás, inkább és alapvetően lelki síkon mozgó sztorinak érezném ezt. Mint a Sötétség világában játszódó Vampire - The Masquerade-hez kiadott kártyajáték címe jelzi, a vámpírkodást akár úgy is felfoghatjuk, mint örök harcot a fenevaddal. Egyensúlyi játék a mardosó éhségnek való engedés és a nyáj, a préda létszámának megtartása között.
A józan ész hiába mondja azt, hogy visíts, mint egy disznó! Rajta, visíts! Az ilyen szemek láttán inkább én is megölelném Elit (vigasztaló módon), vállalva, hogy rögvest megkóstolja a nyakamat.
Humánnak lenni is szívás, de vámpírnak lenni is az. Én is szívesen nézem a mellettem szuszogó lény vállát és én is megharapnám, miután végigsimítottam a karján, de az én esetem egyszerűbb. Ha én harapok, akkor "csak" megkíván a másik (hmm, megkíván?), de nem hal meg.
Eli szeme olyan, mint egy Pandora-szelence, amiből kiesik minden, s egyre csak jön, már nő a halom, ott van rajta minden, csokis piskótától nagykésen s nyugtatókon át a vasárnap reggeli csókkal ébresztésig. Ez ijesztő: el is szaladnak.
Ehelyett csak nézem és nem visítok, mint egy disznó. De legalább elbúcsúztam ezektől a szavaktól. Is. Távolítás, hajrá.
Friss: most vettem észre ezt a tündérgyári véleményt (szerző: Boholy).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése