(2005.09.05-én írtam.)
Tompa vagyok. Kezdek felkészülni a következő szakaszra, amikor semmi sem érdekel majd (a zene sem). De hátha nem kell átesnem a következő szakaszon. Hátha csak túldramatizálom a helyzetet - szokásom szerint. Szívesen megmaradnék ezen a szinten, amit az említett tompaság mellett a feszült gyomor, a váratlanul rámtörő, de könnyen visszaszorítható sírás-rívás rohamok és remegő kéz dúsít sűrűvé. Nem jó, de ki lehet bírni.
Eddig azt hittem, hogy beszíjazva ülök a repülőgépen. A mögöttem ülő család legkevésbé előrehaladott korú tagja, egy baba véletlenszerű időközönként és határozottan felvisít. A személyzet csak halat tudna felszolgálni ebédre, azt pedig nem szeretem. Nem tudom, mikor érünk célba, de biztos vagyok a földetérésben. Vannak problémák, de tudom, hogy idővel túljutok rajtuk. (És jönnek másfajta problémák.) Hirtelen azt veszem észre, hogy zuhanok. És nem nyílik az ejtőernyő. A földetérés még mindig garantált. A kérdés csak az, hogy egy darabban tapasztalom meg, vagy...
Eddig azt hittem, van bennem empátia, türelem, szeretet. Vannak problémák és nem tudom, mikor, de túljutok rajtuk. Mert van hátországom. Hirtelen azt veszem észre, hogy csak én voltam fontos magamnak, elhanyagoltam a hátországot.
Eddig azt hittem, hogy biztos kézzel festettem az ajtófélfámra az óvó jelet. Hirtelen azt veszem észre: lehet, hogy vízfestékbe mártottam az ecsetet.
Eddig azt hittem, nyugodtan (nem annyira nyugodtan, de) élek a Földön. Hirtelen azt veszem észre, hogy a vogonok bolygóközi autópályát építenek, a nyomvonal pedig a szülőbolygómon keresztül halad.
Félek a földetéréstől, de igyekszem nem pánikba esni. Hátha kinyílik az ejtőernyő, az eső nem mossa le a jelet és a vogonok rájönnek, hogy tervezési hiba csúszott be, a pályát nem is itt kell megépíteni.
Talán ez a melankólia vezetett a Nyomorék Kornélalbumhoz. Nyomorék - ez vonz. Most nem napfényes zenékre van szükségem. Ülök és nézek ki a fejemből, elégedetlenül önmagammal és a helyzettel. (De pillanatnyilag nem tudok mit tenni a jobbulás érdekében.)
A felvételeket a Cultus Digital (Budapest) és a Night Child Root Studio (Kecskemét) készítette. Keverés: Fankadeli. A lemez letölthető, lelőhely: Saláta Magazin.
01 Beta - Nyomorék Kornéloldal
Zene: Cafgut.
Gitáralapú. Ha gyakoribbak lennének az ütemek és vagányabbak, akár a House of Painre is gondolhatnék. De nem gondolok. Ez itt nem koppintás. Higgadt, talán fásult ütemek, egyszerű (higgadt, talán fásult) gitárpengetésre.
Két percben Beta mérges.
02 Cafgut & Beta - Colorado
Zene: Phoenix
Csalódott hangulat - ez most tetszik, illetve tudok azonosulni vele. Nagyon is. Szünet, nem tudok írni... De legalább megszabadultam valamennyi feszültségtől.
Ütem, gitár, rá melankolikus búgás, hogy mondjak is valamit...
03 Beta - Te sem látsz bennem
Zene: Cafgut.
Erőteljesebb ütem, itt is gitárral társul. Egyszerű. Most Beta elégedetlen, érdekes módon mutatja ki a szeretetét, erőszakosan. A többi dalban is feltűnt fogalmakkal dolgozik, mindegyik töredezettséget, a teljesség hiányát, reménytelenséget fejez ki.
04 Cafgut & Beta - Dupla
Zene: Phoenix
Bonyolultabb képletű dob, kezdetben szép ívben kitartott dallam, majd ez a perverzül megszólaló hang gitár lenne? Vagy hegedű?
Vesztembe rohanok, műanyag valóság, hátbaszúrás, baleset, anomália, vérző angyalok és árvák - ilyen képek sorakoznak egymás mellett. Nem kell magyaráznom. Energiám és kedvem sem lenne rá.
05 Beta - Takonytrekk
Zene: Beta.
Gitárfixáltak, ez tetszik. A dob mesterkélt hangzású, de nem kötök bele - érdekel is engem... Nekik így tetszett, ez van. Ja, és szkreccs. Azzal mindig le lehet kenyerezni engem, most is sikerült.
"Gúnyos válaszok, ironikus borításban" - igen. Néha úgy kell válaszolni. Amikor a le nem vezetett feszültséget beteg humorral próbáljuk kivetíteni. Jól jön, ha toleráns emberek környezetében tesszük ezt.
A szinte-refrénnel nyitunk, zárunk. A szinte-refrén egyébként arról szól: kellett volna refrén. Rokonszenves önmagába bonyolódás.
***
Kinyílt az ernyő, landolás gond nélkül: Nyomorék Kornéloldal, Colorado, Takonytrekk
A bal lábam törött, de jól vagyok: Te sem látsz bennem, Dupla
Az ernyő behalt, példaértékű földetérés - betonra: ---
Az egyetlen bajom a Ny.K.A.-val: rövid. Szívesen szenvednék többet a társaságukban.
Azt hiszem, Cafgut és Beta szándékosan nem a könnyebb utat választja, nem olyan zenére szövegelnek, amire mindenki felfigyelne és ami mindenkinek elnyerné a tetszését. Nem utánoznak, ez itt saját és sajátos zene és szöveg.
Gúnyos válaszok, ironikus borításban - ezt a Ny.K.A.-ra is mondhatnám, de ez még a gúnynál és iróniánál is továbbmegy. Cafgut és Beta szépelgés nélkül fogalmazza meg a kritikát. Jól jön, ha toleráns hallgatók környezetében teszik ezt. Ha jós lennék, azt mondanám, a többség semmi érdekeset nem fog találni a lemezben.
Ismét a Gyűlölet jut eszembe, nemcsak a fenti zuhanásos hasonlat miatt, hanem azért is, mert Cafgut és Beta nem mondja: eddig még minden rendben van. Én sem. Eddig sem mondtam, de nem hittem volna, hogy nincs biztonsági övem, hátországom, óvó jelem az ajtón, biztos helyem a Föld bolygón. De - mint mondtam - lehet, hogy van, csak én dramatizálom túl a helyzetet.
Cafgutnak és Betának minden jót kívánok, remélem, mindannyian jobb hangulatban leszünk, amikor legközelebb találkozunk, és minél előbb (ti új anyaggal álltok elő, én meg rendbejövök). Köszönöm, hogy segítettetek szenvedni - megkönnyebbültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése