Most értem haza életem egyik legjobb koncertjéről. Meglepő élmény volt - nem számítottam ennyire jóra, több dolog miatt sem.
Egyrészt nem a szívem csücske a BEP: akkor tetszettek meg, mikor először hallottam a "Where is the love?"-ot, aztán befutottak és a "Shut up", a "Hey mama" és a "Let's get it started", azaz a következő dalok közül egy sem tűnt rokonszenvesnek. "They went pop", és innentől nem érdekeltek igazán. Nem hiszem, hogy beszűkült underground arc lennék, de ez (volt) a véleményem róluk.
Másrészt egyetlen jegyet nyertem az Origo.hu segítségével, ezért azt terveztem, hogy odaadom Szaszának, és vagy veszünk még egy jegyet, vagy elmegy egyedül. A vége az lett, hogy egyedül láttam a fellépést.
Szóval elérkezett a nap, zsebrevágtam a kék szalagot, rajta filctollal: PRESS, reménykedtem, hogy vihetek be fényképezőgépet, de szakértővel való konzultáció után lemondtam erről. Este nyolcas kezdésre számítottam, fél nyolcra értem a PeCsához. A karszalagot végül elvették:
- Szia. Van egy ilyenem, gondolom, ezt fel fogod ragasztani a csuklómra.
- Nem, ezt elveszem, te pedig bemész, és nagyon jól fogsz szórakozni.
Oké. Zsákmányoltam egy Flyerz és egy Exit magazint (akit érdekel egy cikk az R.E.M.- koncertről, az lapozza fel az előbbit!) és csapolt Borsodit, 300 HUF/korsó. Behaladtam a koncertterembe, az sms-falon éppen mindenki mindenkit keresett magyarul és olaszul, én meg küldtem egy üzenetet a Zeeh-honlap népszerűsítésére:
Egy sms a falon azzal ijesztgetett, hogy a BEP háromnegyed kilenckor kezd, előttük nyolctól Varga Zsuzsa és zenekara osztja majd a hangjegyeket. Ekkor kezdett rosszkedvem lenni, biztos voltam benne, hogy ők bizony nem fognak tudni bemelegíteni engem a húzónevek színpadra lépése előtt. Igazam is lett: ismét bebizonyosodott, hogy az elektronikus tánczene semmilyen formában nem hat rám, nem érint meg, nem élvezem, közömbös. Talán Prieger Zsolt produceri (vagy zeneszerzői?) jelenléte miatt éreztem Animás hangzást a röpke félórás felvezetés alatt, és itt vissza is kanyarodhatnánk oda, hogy a Szigeten a társaság miatt minden évben megnézem az Animát, sosem tetszik, de mindig reménykedem, hogy a következő évben vagy én változom, vagy ők változnak annyit, hogy ne legyenek kompatibilitási problémáink egymással, de kezdődik elölről az egész... Két MC-t láttam feltűnni, az egyiket a Beat Dis szövegfelelősének véltem.
Tehát nem melegedtem be, valaki pedig ismét ijesztgetett az sms-falon: fél kilenctől Bódi Guszti és a Fekete szemek lép fel. (Itt megjegyzendő, hogy az autentikus cigányzenéket szeretem, bár még azok sem illettek volna ide.) Nem tudtam, nevessek vagy sírjak.
Zsuzsáék után kezdtem türelmetlen lenni, majd 5 perccel a tervezett indulást követően megjelent egy fehér, kecskeszakállas srác a reflektorfényben és felkonfolta a Black Eyed Peast. Kellemes bizsergés vett erőt rajtam, és egészen a 90-100 perces koncert végéig kitartott. Kevés dalt ismertem a fentebb említetteken kívül, az egyik a "The boogie that be"-nek tűnt. Megnyertek maguknak azzal, hogy élő zenekart, benne pedig több hangszeren játszó tagokat hoztak magukkal: az egyikük trombitás/fuvolás/billentyűs egy személyben, a másik gitáros/szaxofonos/DJ (mármint számítógépes effekt-kezelő), volt egy dobos, még egy gitáros, persze a három rapper és Fergie.
A srácok? Nem mondanám, hogy korszakalkotóan újító módon rappeltek, de amit hoztak, az tetszett. Közben breakeltek és szaltóztak is, ekkor minden esetleges ellenszenvem megszűnt, Fergie pedig... Nos, a szívem csücskébe fogadnám, ha nem foglalta volna el jó ideje az egészet valaki más. :) De komolyra fordítva a szót: remekül énekelt, a jazzes, szólókból álló dalban pedig teljesen megvett a du-du-dúzásával (a srácok is remekül teljesítettek ekkor, főleg Will.i.am).
A slágerek természetesen ültek, még a "Hey mama" is elment, a "Shut up" nem, de közben próbáltam felcsörgetni Szaszát, hadd halljon belőle valamit - a hangzavar közepette nem tudtam rájönni, sikeres volt-e a művelet.
Az egyetlen negatívum, hogy háromnegyed óra után levonultak a színpadról, azt hittem, ennyi lesz, esetleg még visszajönnek egyszer ráadásként. Mögöttem is erre a következtetésre juthatott egy fiatalember, legalábbis az "Ennyi? Hét rugóért?" mondata ezt fejezte ki. A visszatérés után Will.i.am is multi-instrumentalistának bizonyult: beült a dobok mögé, közben egyszerűbb módon szájdobolt, idézett Kelistől (a "Milkshake"-ből), tehetséges showman. :)
Májusban megjelenő, "Monkey Business" című lemezükről is hoztak egy dalt, "Pumpin'", vagy talán "Pump it" volt a címe?
A vége felé egymás után következett a kiválóan megszólaló "Where is the love" és az aktuális sláger, mindenki L-eket mutatott a jobb kezével :), majd megtudtuk, hogy "This L means love, we make music 'cuz we love it, we here 'cuz we love it, but this L is a special one, it represents, it translates into [hatásszünet] Let's get it started!" Ekkor felrobbant a nézőtér. :) És következett a gigantikus hosszúságú, de nem unalmasan elnyújtott dal, végig élveztem - úgy tűnt, körülöttem mindenki más is ezt teszi.
Annak ellenére, hogy nem ismertem a repertoárjukat, nem tetszett az előzenekar és szerettem volna, ha ketten látjuk őket, életem egyik legjobb élményében volt részem. :) És azt még nem is említettem, hogy a zenéjüknek nem sok köze volt ahhoz, amit hip-hopnak gondolok, inkább volt rockos, jazzes, populáris, egyebek. Ez persze nem baj, nem azért említem - hanem ezt belevéve még inkább meglepő számomra, hogy ennyire tetszett az egész. Utánajárok az első két lemeznek, azok hátha közelebb állnak a hip-hophoz. Bár mindenki azzal búcsúzik el, hogy "köszi, Budapest, nagyon jól éreztük magunkat, vissza fogunk térni", szeretném azt hinni, hogy a Black Eyed Peas komolyan is gondolta az újabb, nyári látogatást. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése