Az egyik fontos ember a bosszú témájáról ír majd valamit (aminek nem mondjuk ki a nevét). Én is próbálom megfogalmazni az élményt, ami annyiból áll, hogy tegnap éjjel és ma reggel magamba tömtem majdnem 250 oldalnyi bosszú-képregényt.
Megvolt valahol magyar fordításban, aztán megkerestem az eredeti változatot is, hátha hasznára lesz a fontos valakinek - és mert szerintem ez úgy üt igazán. (Nem alábecsülve az időt és energiát, amit a fordítók és beírók a magyar változatba fektettek.)
Most itt ülök kékbe burkolva, olvasgatom. Vidám skát és harmonikás sanzont(?) tettem alá a Joy Division és a Cure helyett, mert ez ilyen est. Eleve beteg dolog. Ez a zene csak csavar rajta még egyet. (Másnap reggel a filmzene hallgatásával összekötve olvastam a képregényt.)
A legdurvább-legszebb szerelmi vallomás. Sírni tudnék. Nem lakossági igény :) alapján kiszabott, hanem terápiás célzattal megírt-megrajzolt alkotás. Öncélú erőszakkal, sok-sok esővel, kétségbeeséssel, rémálmokkal, könnyekkel, a vér sós ízével, agyvelővel, tömény bosszúval. Csipetnyi hittel és reménnyel.
Filmes?
Szinte filmes megoldás, ahogyan éles kontraszt képződik a visszatekintések/rémálmok néhol festett, lágyabb, szinte idillikus módon és többnyire világos képei és az elcseszett, éjszakai város ropogósabb, éles, nyers valósága közt.
Vajon mit írt Varró Attila erről a képregényről és a filmfeldolgozás kapcsolatáról? Lássuk.
Varró szerint (Kult-Comics. Mozinet Könyvek, Budapest, 2007) James élete olyan, mint valami igazán mély bluesdal. Elmebeteg édesanya, kvázi-ismeretlen apa, árvaház, nevelőszülők sora, majd 18 éves, amikor egy részeg elüti a szerelmét.
Imádom, ahogyan ez az ember fogalmaz. "A reneszánsz angol vérdrámákat idéző bosszútörténet struktúrája egyszerű és hatékony, akár egy szájba eresztett gépfegyversorozat..."
Varró rövid esszéjéből kiemelném még a személyesség (hitelesítő faktor) emlegetését, a szerző élete és a mű közötti különbségtétel feleslegességét.
Kép
A rajz szétesett, de üt. Belegondolva abba, hogy mekkora intenzitású negatív érzelemcsomag csapódik le itt, érthető, ha James O'Barr számára a magas fokú esztétika elérése volt a legkevésbé fontos szempont. Talán az is benne van, hogy autodidakta grafikussal állunk szemben.
És mégis... Tán beteg vagyok, de ez is érvényes esztétika. Csak a maga züllött módján. Amilyen torzult a szerző lelke, annyira szétesett a képi világ (emocionálisan indokoltan). Egyszerű, mint belevágni a baltát valaki húsába.
Ezzel együtt előkerülnek fotorealisztikusra megrajzolt képregénykockák is. Nem semmi.
Képi utalások: Krisztus bevillanó képei. A vércsíkok Eric arcán akár töviskoronától is keletkezhettek volna. A töviskorona később is visszatér, a felsőtestre karcoláskor.
Szöveg
The Cure, Elizabeth Barrett-Browning, Emily Dickinson, Jelenések könyve, a pszichopomp madárka vagy jóindulatúan óvó, vagy cinikusan csípős beszólásai, Nietzsche, XIX. századi gyermekvers váltakoznak, Milton és a Paradise Lost (na, ez az, ami igazán vicces - legalábbis nekem). Kettősség. Vagy inkább sokszínűség, csapongás.
Eric
A hős - vagy hadd használjam kedvenc szavaim egyikét: antihős - egyetlen hajszálnyival sem jobb azoknál, akiket utolér és elintéz. Szenved, közben szenvtelen, viccet mond gyilkolás előtt, de elsírja magát az évfordulón.
Eleve érdekes lelki trauma lehet elveszteni a legfontosabbat, aztán meghalni, majd visszatérni a túloldalról egy olyan világba, ami hiányos a kedves alakját felvett űr miatt. Ugyanilyen rossz talán az is, ha az ember életben marad. Mint James. Hmm.
Eric semmivel sem jobb az ellenfeleinél, és tudatában van ennek. Reflexből gyilkol, mint az ellenfelei. Jogos a motivációja, de vajon különbözik-e bármi másban a bandatagoktól? Mégis rokonszenves.
Nem szuperhős. Csak egy halott, aki tudja, hogy már nem veszíthet semmit. Két lábon járó lelki trauma. Ismét csak idézek Varró Attilától, őt is megfogták ezek a szavak: "Én vagyok a kísérleti hiba, a magzatkárosodás, a kromoszómahiba... A teljes és véget nem érő téboly... Morfium vagyok egy falábnak."
Humor
Valamiféle humort is látok ebben a képregényben, bár persze ne Sas-kabaréra gondoljunk. Inkább arra, hogy a gyilkosság is jelenthet helyzetkomikumot. Két gengszter éppen arról beszél, hogy az egyikük attól indul be, ha üthet. Ettől tudja elveszteni a fejét. És a(z anti)hős éppen egy kockával arrébb szeli le a fejét a nyakáról. Felkacagtam.
Vicces, hogy a hétköznapi rendőr nem tud mit kezdeni Erickel, futni "hagyja". A hullát nézve előbb elhányja magát, aztán felhívja a rendőrfőnököt és nagyon, de nagyon nem tudja szavakba önteni, ami történt.
"Aki azt szeretné, hogy tárcsázzam a 911-et, tegye fel a kezét."
"Szóval mit mondott a ribanc, Shelby?"
"Hány angyal tud táncolni..."
Miféle humor ez? Fémes ízű, mint a félelem.
Kettősség, ellentmondás
Az álmok sem engedhetik meg maguknak, hogy tökéletesek legyenek. Rajtuk is lesz valami repedés: amint azt hinnánk (Eric azt hinné), hogy minden rendben, megjelenik a Halál és elvégzi azt, amihez a legjobban ért.
Egy oldalon belül is elférnek az intenzív szerelem szavai és a csukló húsába hatoló penge képe. Ennél jobban tán nem is lehet elmondani, hogy "pain is so close to pleasure".
Lehet, hogy furcsa (számomra magától értetődik), de ismét gombóc van a torkomban.
A legmocskosabb drogtanyán, a falon, vérrel felírt szavakkal a legtisztábbra utal az elkárhozott drogos. Ez annyira... Kacagnom kell. Újra és újra.
A gonosztevő téglafalba csapódó fejétől talán arasznyira játékmackó-graffitit látunk.
Egy-egy pillanatnyi optimizmus dereng fel a rengeteg váratlan és hirtelen erőszak között: az álmok idillképei mellett Gabriel ott dorombol a rendőrfőnök karjaiban, Eric pedig tartja a lelket Sherriben. Sütibe is kell só.
"Annyira szeretlek, hogy az már ijesztő". Hmm. Emellett a csipkelődés is belefér azzal együtt, hogy egy pillanatra sem kell kétségbe vonniuk az egymás iránti feltétlen szeretetet.
Az öncélú és képekké fogalmazott erőszak mellett burkolt formában is találkozunk vele (illetve pont az számít, hogy nem találkozunk): James a képzeletünkre bízza a végkifejletet. Úgy sejtem, lassú és fájdalmas volt.
S egy személyes ellentmodás: nem szeretem a macskákat, de itt elférnek. Akár a Dr. Seuss-féle alkotásból átemelt kalapos macskáról van szó, akár Gabrielről.
Zárás
A közönyös anyag eldugott mélyén a legbelső, titkos lélek csak figyel, pislogás nélkül. A temetői szobrok is térdre borulnak a szenvedés és a szerelem láttán.
Tömény. Nyomaszt. Személyes. Intim. Az erőszakkal együtt is.
Nincs szabadulás. Márai is megmondta. James sem lett jobban a mű elkészültétől. Nem ilyen egyszerű.
"Igazán sebzett, frusztrált és mérges voltam. Azt gondoltam, hogy a méreg és utálat egy részét papírra vetve megtisztulhatok. Azonban valójában csak erősítettem rajtuk: egyre jobban összpontosítottam a negatív dolgokra. Munka közben minden egyre csak rosszabb és sötétebb lett. Nem jött a kívánt hatás: a végén talán jobban szétcsúszott voltam, mint a kezdetkor. Csak azután értem el ezt a mostani, lezárásnak nevezhető állapotot, miután összebarátköztam Brandonnal, megtapasztaltam a halálát, megnéztem a filmet - mostanra talán tizenhetedszerre - és meglátogattam a sírját Seattle-ben."
És most keresek magamnak egy romantikus vígjátékot. Tényleg.
Kieg.: zene
A képregény különleges kiadásban, zenei melléklettel is megjelent. A Trust Obey nevű metálbanda kísérőzenét alkotott hozzá, Fear and Bullets: Music to Accompany The Crow címmel.
A Trust and Obey szavakra keresve egy keresztény himnuszra mutatnak a találatok. A félelemre és lövedékekre utaló szavak a képregény egyik összekötő szövegének részei. Khmm, hevenyészett ferdítésben...
"Sosem felejtünk és sosem bocsátunk meg.
És soha, de soha nem félünk.
A félelem az ellenségnek való.
Félelem és lövedékek."
Következzenek a dalcímek.
1. Lead Poisoning - 5:55
2. Seven Blackbirds - 11:02
3. A Murder Of Crows - 1:36
4. The Tides of Sin - 9:19
5. C17H19N03 - 1:53
6. Fear and Bullets - 5:54
7. Sleeping Angel (The Dreaming) - 6:56
8. True Love Always - 4:18
9. The Blessing Of The Pig - 11:41
10. The Crow - 9:07
11. Now, Forever - 4:21
Az ólommérgezés Eric meghatározása Gideon halálnemére. A hét feketerigóról szóló gyermekmondóka is elhangzik a képregényben, az egyik összecsapás során - humor, humor? A C17H19N03 karaktersor a morfiummolekulát jelöli. Az alvó angyalt könnyű dekódolni.
A zene? Az a fajta, amit akkor hallgatsz, amikor felveszed a hosszú, fekete bőrkabátot, egy üveg whiskeyvel a kezedben beülsz az öreg, lerobbant kocsidba és végül félrészegen nekihajtasz egy fának, mert tudod, hogy ha nem ezt cselekednéd, csak otthon ülnél a penészes falak között, a földre kuporodva és addig vagdosnál X-eket a tenyeredbe a bicskával, amíg el nem vérzel.
Szóval nem ajánlom.
Jó éjt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése