Lássuk, eléggé mélyen vagy egyben vagyok-e ahhoz, hogy zenéről is írjak. Mélyen vagy egyben. "Vagy mindkettő. Vagy egyik se" - mondaná CG.
Próbálom elkerülni, hogy a nyár végétől a tél elejéig tartó hónapok emlékműve legyen ebből. Úgy is lehet beszélni a nagy búbánatról és szerelemről, hogy az nem lesz geiles, nyálas, rózsaszín és blööe... Inkább próbálnám megmagyarázni (önmagam számára is), emellett mi lehetett a másik faktor, ami rábírt, hogy több hónapig pörögjek ezen a lemezen.
No, itt ez a nő. Egyszálgitáros énekes-dalszerző (illetve a billentyűk környékén is szokott bohóckodni). Ezzel a fajtával Temzét lehetne rekeszteni manapság. A halmaz többi eleme mégsem érdekel, illetve nem fogott meg. (Az érdekesnek talált Jenny Owen Youngs amerikai, Anika Moa pedig... ausztrál, jól emlékszem? Fenéket. Új-Zéland a megoldás.)
Kate sztoriját talán már mindenki ismeri, de a kivételeknek itt van leegyszerűsített formában. Művészeti iskola, sikertelen felvételi egy színészképzőbe, baleset után döglés otthon, irány a zene, a "csinálj egy lemezt és told fel a 'Space-re" szellemében webkettes jelenlét. Két kislemez: Caroline's A Victim / Birds és Foundations, utóbbi második lett az angol listán.
Vegyük azt, ahogyan azt mondja: "killa killa beats". Lásd: Caroline's A Victim. Meg sem próbálja úgy intézni, mintha detroiti fiatalember lenne kapucnis pulóverrel, bő nadrággal és aranyláncokkal felszerelve, BMW-motorháztetőnek dőlve. Nem lenne hiteles. Street cred, ha-ha.
Ő nem ez a karakter. Inkább olyan, aki fehér cipőben, világoskék (türkiz?) harisnyában, piros ruhában és sárga felsőben áll a lányszobában és nyomogatja a billentyűket. Mintha csipetnyi cinizmussal és öniróniával, de komolyabb keserűség nélkül beszélne az ütemekről. Ahogyan minden mást is.
És 2007-nél tartunk. A Made Of Bricks élenjáró lett a nagylemezek között Angliában. De nem az eladások miatt vonz ez, hanem azért, mert olyan ez a nő, amilyen. Nem tudnám és nem is akarnám megfejteni. "I wish you couldn't figure me out / But you always wanna know what I was about..." Jó hallgatni.
01 - Play
Egy-egy pillanat Visszahozza számomra a You really got me hangulatát (inkább Van Halen-, mint Kinks-változatban). Hendrixet és Rhodes-billentyűket is képzelek ide. Laza átkötések, hmm.
02 - Foundations
Kocsmatúra. Most már tényleg vannak billentyűk és savanyú-keserű kapcsolat, egymás szívatásával és inkább együtt, mint külön. Bár minek. Bólogat-bólogat.
A mindenféle szagokkal megvert lakásból kölcsönbe kimentett CD mellékletében ennél a dalnál egy téglafalú szobában kádat, száradó ruhákat és rajzokat, szájrúzzsal elfoglalt Kate-et és három macskát látok. Vagy csak egy macskát, ami nagyon gyorsan mozgott. (Viccesebb, mintha a Photoshop adta lehetőségekről elmélkednék.)
03 - Mouthwash
Bírom, ahogyan azt mondja: booody. Azt is, hogy közelképet ad magáról, közelebb enged, mint hinnénk. Kate... nem egyszerű ember, s bár senki sem az, nem mindenki mondja ki. Billentyűfixációs, de jól áll neki.
Klipdal ez és bár Kate a mozgóképes megvalósulásban egyedül mászkál, ez is két ember közti konfliktushelyzet-leírás. Így megy. Ha bármikor is távolról akarnék összeveszni, ezt a dalt küldeném el üzenetként.
Túl egyszerű lett volna olyan videót összerakni a dalhoz, amiben annyi a sztori, hogy Kate felkel, szembesítés a tükörnél, fogmosás, veszekedés.
04 - Dickhead
Ősszel ezt használtam intő jelként: húzzon le a földre, ha elbíznám magam. Én is kénytelen vagyok csettinteni. Akár valami visszafogottan nyomasztó horror alá is betenném ezt a zenét. Semmi természetfeletti nincs benne, ez is emberi helyzetről szól.
Gitár (Wooten és slap jut eszembe, bár ott alapvetően más történik), csettint.
Konfliktusdal, ismét. A visszafogott zene csak keményebbé teszi. Suttogva tudatni, hogy utállak, te rohadék - na, az az igazi. Ahelyett, hogy a feszültségtől remegő kéz eljárna és ordítás kelne útjára az ember torkából.
05 - Birds
Ezt pedig (egy szövegrészletét) elküldtem képeslapként. Hmmm.
She said "come on, boy, tell me what you're thinking
Now don't be shy."
He said alright, "I'll try
All the stars up in the sky
And the leaves in the trees
All the broken bits that make you jump up
And grassy bits in between
All the matter in the world is how much I like you."
She said "thanks, I like you too"
He said "cool"
Két üveg Bud. Koccintsunk. Augusztust vagy szeptember elejét érzek. Mindegy. A lényeg a napsütés.
Kicsi, egyszerű történet ez is, szimpla és jó hangokba csomagolva, hahó. Majdnem country felé hajló gitár.
06 - We Get On
Most nem megyek oda a csajhoz, még szemezek vele - mondták a srácok a diszkóban, aztán persze semmi sem lett a dologból. Most fordított a leosztás: az énekmondó által leképezett (elszavalt-elgitározott) női karakter az, aki bénázik.
Maga az énekmondó-gitárfogó persze nem, jól összejött itt a billentyűkön történő egyszerű prüntyögés, a bele-beledörmögő basszus, a közbenevető csörgő feleslegetése és a Kate hangja mellé szószként cseppentett háttérvokál. Musicalbe illene, de ne Disney-próbálkozásra gondoljunk.
07 - Mariella
Belassulás, szinte neurotikus szintre. Mintha Tim Burton együtt teázott volna Kate-tel és együtt ötölték volna ki ezt a sztorit. Nem annyira jó párhuzam, de Mariella is ugyanolyan kirekesztett karakternek tűnik, mint az Ollókezű.
Megint a fixáció tárgya jön elő, szikár-csupasz ütem felett, de ez ilyen. Később sem lesz belőle gyorsulási verseny, bár a dob keményedik. És szinte vihogássá fokozódik az őrület.
08 - Shit Song
Vissza a kapcsolatokhoz, illetve a működésképtelenségükhöz. Táncolható, szintivel megtámogatott popba váltó kezdeti játék a billentyűkön, a fülbe váratlanul és makacsul ragadó sorokkal: "You could come round to mine / We could drink some wine..."
09 - Pumpkin Soup
Rövid, táncolható nóta a Szerelem, vagy inkább vágy ez? kérdése mellé, csordaszellemben mondogatható refrénnel. :) Ha nő lennék, én is énekelném.
10 - Skeleton Song
Variáció a képzelt barát témájára, visszalépés a gyermekkorba és a feszesebb, pattogó ütemek közé. Cincogó, a dallamba be-belépő, beköszöngető hegedűvel. Hmm.
Esmént a megőrülés határán járunk, újra kellemesen beteg Tim Burton-érzésem van. Tehát ez akár egy T.B.-rövidfilm zenéje is lehetne, vagy utólag alá lehetne csapni valami mozgóképet.
11 - Nicest Thing
Abbey Road-változat itt.
Freshly Squeezed-változat emitt.
Azonnal hat. Nem fogom sávokra cincálni és felsorolni a hangszereket, szavakat, csak ülök itt és üt.
Csodálatos vágyakozás. Majdnem tragikus, de határozott irányú igyekezet, amely a kétségbeesett tennivágyásnak és a hiábavalóság tudatának keveredéséből fakad. Nyílt, sebezhető. Ide lőjetek. Egyszerű, egyenes. A legközelibb közelkép. Már nem is kívülről nézünk rá, hanem bent vagyunk.
Jobb dalt nem is lehetett volna írni ahhoz a nagyon mélyen belém maró, reménytelen, elcseszett érzéshez. Még megvan a kép, de már nem éget szét az érzés: hazaérek, megszólal a fülemben néhány szó: "All I know is that...", ledobom a táskát és már az előszobában lezavarom az összeomlást.
Aztán bemásztam a gép elé, bekerült a lejátszóba ez a dal (néhány hasonlóval együtt) és csak néztem azt a képet a mosollyal, mert azt terveztem: ha fáj, előbb elfelejtem. Remegtem, hintáztam a székben ülve, felhúzott és átkarolt térddel és csak fájtam.
Azóta kiveszett belőlem az az Sz-betűs valami, amitől össze tudnék omlani. Nem tudom, mikor fog visszatalálni hozzám. Nincs már ösvény belém. Ezzel együtt is örülök, hogy végig tudom hallgatni ezt különösebb fájdalom nélkül. Néhol mosolyogva. Mert jó.
Egyik válogatásra sem tettem fel, mert túlságosan kézenfekvő megoldás lett volna. Illetve pont emiatt nem lett volna megoldás.
12 - Merry Happy
Fixált, fixált, fixált. :) Kapcsolatok és billentyűk iránt. Az egyik fekete, a másik fehér, mást-mást akarnak, de megpróbálják kiegészíteni egymást, hátha sikerül. Nem.
Egyszerű dallamszerkezet épül fel, működik. Simán azon kapom magam, hogy hazafelé sétálva én is dúdolom: do-do-do, da-do-do-do, mert bármennyire is szimpla a megfogalmazás, benne van az érzés lényege.
A 20-as, 30-as generáció tagjai kerülgetik és átvágják egymást, megsebzik magukat. Nem tudják, mit akar a másik (vagy ők maguk). Az is bonyolítja a helyzetet, hogy már mindenki több embernek az exe: sok átlóval bíró gráfot lehetne húzni az ismeretségi körök között és a körökön belül. Ez van. :) Hajrá. :)
+1 Little Red
Még az is belefér, hogy végül a mese is bekopog a városi lány ajtaján.
Mosolygok. Csak Ül a zongoránál és néha szinte suttog.
Ezek okos, a való élet által megtámogatott pop-dalok. Naplóbejegyzésekbe (papírra írt naplóra célzok, van még ilyen) vagy el nem küldött levelekbe illő szövegekkel. Lehet, hogy egy idő után unalmassá válnak majd a témák (buli, szakítás vagy nem szakítás, megszerezhetetlen másik fél), de most még nem tartunk ott. Otthonosan s egyszerre kényelmetlenül is ismerősek ezek a helyzetek.
Okos pop, többnyire a megszokott dalfelépítéssel, aztán a Little Red szerkezete felbontja a pop és a fülünk által kötött szerződést. Kate lökött, a zenével is játszik (már az elején megmondta). Édes, ahogyan kikeveredik a ritmus és a szótagok vívta csatából, amikor már azt hinnénk, talán orra fog bukni.
A BBC és a Rolling Stone után én is többnyire azt tudom mondani, hogy tetszik. Nem forradalmi és nem is feszeget semmiféle határokat, csak... Van. Nem mindig határozottan, de van. Milyen is lehetne egy első nagylemez?
Neked pedig azt mondanám, hogy bár mindig mindent meg szoktál köszönni, ne tedd. 'Cause your smile is beautiful and it makes me happy. Már nem úgy, de: részemről kösz a dalért és Kate-ért.
Tégla: Foundations, Dickhead, Birds, Nicest thing, Mouthwash, Skeleton Song, Merry Happy, Little Red, We Get On, Pumpkin Soup
Habarcs: Play, Shit Song, Mariella
Levegő: ---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése