1966-os Batman

A bumfordiság és bárgyúság olyan sűrűségű elegye, amit (majdnem) épeszű képregényrajongóként nem lehet röhögés nélkül kibírni.

Nem feltétlenül csak arról van szó, hogy évtizedek távolából lesem ezt a mozgóképet. Ezek eleve ráhagytak egy kicsit, hogy ne legyen anyagfoszlás a visszahajtott széleknél. Mikre gondolok?

Batman és a rendőrök viszonya szinte már émelyítően tiszteletteli - ellentétben a Frank Miller-féle Első év vonatkozó nexusával. Végletesen gagyi az a plasztikcápa, ami elkezdi emésztgetni Batman lábát, majd előkerül a cápaűző permet. A Joker-smink alatt látszik a hanyag eleganciával meghagyott és fehérre meszelt bajusz. A fúvósokkal megpakolt zene simán elférne egy Tom & Jerry-rajzfilmben is.

És ez a lila kosztüm a Sötét Lovagon... Három embert ismerek, aki tudja, hogyan kell hordani ezt a színt - rendben, Jokerrel együtt négyen vannak, de közülük csak A Nevető Ember tűnik fel a színen.

Ugyanolyan komoly anyag, mint az 1977-es Pókember-film. :) Távol áll attól a képtől, amit "ismerek és szeretek", s amit nehezen tudnék szavakba csomagolni, de valami ilyesmi lenne... Fekete köpenyben rohangáló, potenciális szociopata, önkényes-önjelölt igazságosztó. Beteg lelkű antihős, aki a denevérekkel szembeni félelmét úgy próbálja legyőzni, hogy denevérruhába öltözve ijesztgeti a bűnözőket. Antiszociális elem.

Levezető körként itt egy másik, ugyancsak alteros Batman-interpretáció.

Max Manus

Ember tervez... Aztán végül megnéztem a Max Manust.

Antifasisztáknak és náciknak egyaránt ajánlanám. Nem mintha 100%-os film lenne, hanem azért, mert...

Azt hiszem, van sejtésem arról, mit jelent antihősnek lenni. De háborús hősnek, ellenállónak lenni, az az igazi antihős szerep. Szerep?

Ez itt nem akciófilm, inkább közelkép egy tisztán és őszintén és mélyen és egyszerűen kék, majd egyre üresebb szemű srácról.

Antropomorf Rambo, aki ügyetlen, ideges, alkoholista, nem szuperhős vagy jó fej vagy olyasvalaki, aki mindenre tudja a megoldást. De így is törekszik elérni.

Ellenállónak lenni egy könnyedén elfoglalt és a világháború végéig megszállva tartott országban inkább feszült várakozás, mint robbanó bambuszből készült kunyhók közti araszolás, dagadó izmokkal felszerelkezve.

Persze antihős. Ugyanúgy nem tud mit kezdeni az embertelen áron kiharcolt békével, ahogyan Rambo sem képes az ilyesmire (az amerikai katonák körében gyakori, vietnami háború utáni sokkot villantanám fel, de csak jelzésértékűen, mert az más tészta).

Megy, megy, megy előre, bármi áron, aztán amikor vége, akkor csak ül és néz ki a fejéből (és iszik). Nem tudja, mit tegyen, amikor elhallgattak a fegyverek.

Nem annyira jó párhuzam, mert nem ekkora dráma, de leírom: ez olyasmi, mint ahogyan megyek-megyek, amíg van az a valami, amit mindenképp el kell intézni. Aztán amikor leülök szusszanni egyet, akkor veszem észre, hogy fáradt vagyok. S mivel reggel 7 óta nem ettem, éhes is.

Persze azon csapódik le ez, aki nem tehet az egészről, csak annyit vesz észre, hogy egyszer csak közlöm: szeretnék enni. Olyankor szólok, amikor már hazaértünk a bevásárlásból (ahol a megoldás lehetett volna, de ott persze nem esett le, hogy éhes lennék).

Tehát inkább muszáj Herkules ez a Max, mint áramvonalas, célszerű katona. Persze azonnal fejbe tudja lőni hátulról az egyik nácit, de nem ilyen egyszerű ez.

Megértem és átérzem, hogy fanatikus, "csak azért is"-ember, aki tudja, hogy vele vagy nélküle, de győzni fognak a szövetségesek. De ezzel együtt is nehezen dolgozza fel, hogy a háború "rendjének" megfelelően hullanak mellőle az emberek.

A muszáj Herkulesről még annyit, hogy a Képzelt Város nevű zenekar szőtte bele a verset az egyik dalába.

Zene itt.

Szöveg itt.

Antikrisztus

Ha valami hollywoodi eszközökkel kezd (pl. lassított felvétel) és az elvileg egységet-boldogságot jelentő, de szerintem csak városi legendaként vagy a Bravo egyik rovataként funkcionáló szerelem-szex-gyengédség képeit villantja fel, még simán átfordulhat horrorba.

Az eszközök felhasználásának ténye jelezhetne hollywoodi irányultságot, de rögvest ki is zárnám az ilyesmit - a felhasználás módja miatt. LVT a saját kis univerzuma szabályainak megfelelően játszik ezekkel.

Anélkül, hogy sziruposnak hatnának, szépek ezek a szerelmes képek - már ha lehet ilyet mondani olyasmiről, amit alapvetően a kívülálló távolságtartásával és kételyeivel figyelek.

És még valami: vajon jó jel-e, hogy elmosolyodtam a három szobor láttán?

Ha beteg is ez a világ, számomra valamiképpen otthonos: kékséget érzek bele. Rideg és steril kékséget, mert itt még a világoskék is bánatos, de mégis... (Pill., szünet, mert most én is kékbe burkoltam magam. De már újra itt.)

A szín idővel átvált mocskos setétbarnára. (Érdemes volt magam köré kanyarítani a kék ölelést, hogy ellensúlyozzam.) És helyesbítek: nem otthonos. Csak ismerős. Elmosódott arcú idegennek érzek (majdnem) minden nőt.

Jó kis nyomasztás. Kamarahorror arról, amit az egész bolygón művelünk egymással mi, pasik és csajok. Az [origo] szerint a rendező "számára a legnagyobb para a világon a női szexualitás". Ha egy kalap alá vennénk ezt a Bravo rovatának címszavaival, akkor azt mondhatnám: én is régóta nyelem a lassan ölő mérget, de ha LVT fóbiáit nézem, jobban állok, mint ő.

Zajos, nem serceg, de szól, de szól

A38 / 2010-01-22 / Óriás és Grand Mexican Warlock...

A Plastic Bitchről és a Shell Beachről lekéstem. :(

Kezd eléggé hozzám nőni ez az Óriás. Lassan már azt érzem, hogy kicsi a szívem, de van benne egy istenverte nagy óriás és feszíti szét, több helyet szeretne. Mégse fáj, hanem olyan, mintha izmosodna a szívem. És mosolygok. Akkor is, ha nehéz papírfejszével fát dönteni (vagy -fecnivel, de ez mindegy is).

De vissza az Óriáshoz: a többnyire 3-4 perces, egyszerű és jó rockszámokban gondolkodó srácok élőben is hatnak, nemcsak rám, hanem mindenki másra is a nézőtéren. Kellemes szimbiózis és energiaáramoltatás anélkül, hogy kényszeredetten jópofizós lenne az egész. Zene és szöveg: Szívnyitó.

A Warlock... Szóban már sikerült valamit összekalapálni róla, de nem tudom, hogy leírva átjön-e, milyen volt ott lenni, rátapadva a hangfalra a jobb szélen, úgy, hogy minden dobütésnél végigment rajtam a ritmus. (Jó, hogy nem műszíves vagyok, mint a Vasember.)

Sűrű, gitáralapú, barna sör illk mellé. Képlékeny dolog (mivel nem a sokadik koncert volt ez), eléggé kitalált és közben ösztönös is.

Olyan, mint amikor az ember tövestül kitépi a démonait a szívéből, és akárhogyan is csapkodnak-próbálnak fojtogatni a nyálkás-büdös csápjaikkal, bezsákolja őket, szorosra húzza a zsák száját, aztán faltól falig csapkodja a zsákot (mint Jason Vorhees az óvatlan kirándulót, talán a negyedik részben), majd a földhöz vágja és páros lábbal ugrálni kezd rajta, végül amikor kidühöngte magát, röhögni kezd, de inkább ijesztő, mint vicces módon.

Az énekes akkora energiával működött, hogy túlfeszültségvédelem ide vagy oda, nem merném rákapcsolni a hálózatra, mert gyorsabban szétcsapná, mint egy üveg abszint egy háromévest.

Igen, a szarok kihullanak majd, és remélem, hogy a Warlock itt marad velünk, fejlődik, koncertezik és lemezt ad ki. Kíváncsi vagyok, mire jutunk egymással.

Nem egy S&M-szintűen összerakott dolog :) ez a rajongói felvétel itt a Youtube-on, de illusztrációnak ez is megteszi. Nagyjából azonos szemszögből láttam a koncertet, mert mellettem állt a mozgókép készítője.

Erről van szó...

O'Horten

Nem vagyok vonatbuzi, de ismerek olyan embert, aki már beszélt... Vicceltem. Ismerek valakit, aki odavan a vonatokért. Én is voltam már gőzmozdony- és étkezőkocsi-versenyen és néha elkérem az Indóházat az előbb említett illetőtől. Az EU-hoz hasonlóan inkább a kötöttpályás közlekedést támogatnám a közútival szemben. Vagy azt csak álmodtam?

Körül vagyok véve antihősökkel, akik félmosollyal az arcukon, csak azért is nekivágnak az életnek. Odd is antihős: mihez kezdhet a menetrendből kilépve az, aki 40 évig függött tőle? Azzal is visszautalnék az előző antihősre (Eli), hogy az Engedj be! képeire emlékeztet az itteni képírás is, de itt mintha zsongana belül valami félig rejtett mosoly. Meglátjuk.

Sveánál fehér konyha, kék kockás abrosz és olyan függöny, amilyenre még emlékszem Szegedről, Csömörről. Részben közös az élményanyagom a norvégokkal. Jé.

- Repülővel?

(Úgy tűnik, itt az is vicces, ami nem az, hanem furcsa. Odd.)

Vasúti mérnök, racionalitás-célszerűség felé hajló ember. Felmászik, felmászik! Jelenkori Odüsszeusz, szép öregesen, tisztán, abszurd módú fapofával.

Egy-egy kép...

- Nyugdíjba menetel kontra rosszcsont kissrác, a mozdony ülése kontra piros kisszék.

- Ferde az egyik kép a falon (talán csak a perspektíva láttatja így), Odd édesanyja pedig valószínűleg már mindent elmondott, amit szeretett volna és amit érdemes és el lehet. (Én még nem jöttem rá erre. Hogy hol van ez a pont. Majd. Egyszer.)

- Opsahl elcsúszik a havon. Olyasmi figura, mint 5 másodperces Tom, csak... Korosabb és norvég.

- Odd munkatársai: mint a vadásztársaságok Hrabalnál-Menzelnél.

Éjszakai fürdőzést legutóbb a Moszkva térben láttam, magyar változatban. Lehet, hogy amúgy nem lenne vicces, de kuncogtam azon, ahogyan Odd elúszkál a fiatalok alatt (nem akar zavarni). Szimbóleum, jelzés arra nézvést, hogy az öregek helyet adnak a fiataloknak?

Amit üresjáratnak lehetne hinni, az maga az élet (még ha furcsa vagy viszketős vagy hihetetlen is), csak később jöttem rá. Nem a horrorfilm az igazi horror és nem a groteszk az igazi vicc, hanem az élet. Ahogyan Odd vörös tűsarkúban, a Leif-féle pipával a kezében áll az uszoda előtt, az jó. Egyszerű. És ahogyan feloldódik a Trygve-féle jelenetsor.

Nem így szeretnék meghalni, de ez se semmi. (Részemről: eléggé öregen, boldog családot hátrahagyva és lehetőleg úgy, hogy éppen a kis halált éljem át a szeretett nőben, nővel. Igen, úgy értem.)

Nem tudom, mennyire tipikusan skandináv ez itt, én meg nem vagyok viking, de ez jót tett nekem. Olyannak való, aki nem kizárólag pattogó teniszlabda szokott lenni, hanem a másik véglet felé is eléggé kileng. S a lefelé lengés közbe' is hisz és mosolyog, bár belül, csendben. És akkor is, ha senki se látja. Önvihogási kvóta stb.

Odd nem leng ki. Egykedvűen, de nagy szívvel rója a köröket, bepótol és nem dobja el a kanalat. Mi sem tesszük. A végénél, a szinte már kiszámítható szimbolikánál is (visszafogottan, de) kuncogás.

Engedj be!

Először játsszunk magával a címmel. A hiedelem szerint a vámpír csak akkor léphet be egy házba, ha behívják. Ezzel ki is lőttük a teljesen kézenfekvő, elsőként előtoluló asszociációt.

A másik asszociáció: "ugyan ki tilthat ki belőled, ha te már beengedtél?" Tehát nem kizárólag az otthonra, hanem a személyes térre vonakozóan is értelmezhető a cím...

"Újból inni járulok hozzád, de mindig jobban szomjazom" - akár ezt a néhány Eleven Hold-féle szót is citálhatnám, utalva a folyton visszatérő éhségre.

Egyetértek a forgalmazóval: én sem piros, 18-as karikát tennék rá, hanem bizonyos érettség-érzékenység felett mindenkinek javasolnám (aki amúgy nem irtózik nagyon a horrortól).

A piros, 18-as karika vagy pornót, vagy horrort jelezhet. Itt nem sperma, hanem vér szárad a(z anti)hősnő szája szélére.

Mert mit is kezdhet magával egy vámpír a nyolcvanas években, egy lakótelepen? (Nem panel, de...) Rátalál a kafkai szintű (bár másképpen megoldott) kirekesztettséggel bíró srácra. Norman Bates, két-három évtizeddel korábban.

Higgadt, szikár képeket fog látni az, aki benevez erre. Talán a Hukkle képsorai operáltak efféle egyszerűre hangszerelt, emberközeli beállításokkal. A hatásmechanizmusról annyit, hogy többnyire nem látunk nyiszálást, csak az eredményt: vér csorog a piszkosfehér műanyagkanna belső falán, vagy cseppek gyűlnek a padlón, egy gondatlanul kivitelezett, vérszerződésnek szánt, tenyéren ejtett vágás után.

A horror néha belezuhan egy hibába. Annyira véres, hogy szinte nem brutális. Ez itt nem ilyen. Tudja, hogy egy szabadon hagyott váll néha vonzóbb-érzékibb tud lenni (ahogyan a mozi nézőterén ülve randizik rajta a fény és az árnyék), mint az, ha valaki simán kipakolja a kannákat.

A képzelt ellenféllel való harc, árnyékboksz felhozta belőlem a párhuzamot A gyűlölettel. Ott is: lakótelep (bár fanyarabb vizualitás a fekete-fehér megoldás miatt), tragédia a levegőben, antihősök.

Még vissza egy kicsinyég a lakótelephez: korrekt nyolcvanas évek, jellegzetes és mégse papírmasé figurák. És olyan kocsma, ami bármelyik LTP-ről ismerős lehet. Vajon milyen sört isznak ott? - kérdezem én. "Pálinkát mérnek-e már?" - kérdezné Cseh Tamás.

A(z anti)hősnő neve Eli. A név hallatán felderengett néhány szó sok évvel ezelőttről, utalva a kárhozatra és az elhagyatottságra: Máté evangéliuma, 27.46.

Vámpírként én is zavarba jönnék, ha valaki megkérdezné, miért nem tudom, mikor van a születésnapom, vagy miért nem szoktam fázni. Nincs jó válasz, csak valamiféle suta, de aranyos...

- Te nem fázol?

- Nem.

- Hogyhogy?

- Elfelejtettem, hogy kell.

Bár a vér is folyik és vannak letépett végtagok, sav általi maratás, inkább és alapvetően lelki síkon mozgó sztorinak érezném ezt. Mint a Sötétség világában játszódó Vampire - The Masquerade-hez kiadott kártyajáték címe jelzi, a vámpírkodást akár úgy is felfoghatjuk, mint örök harcot a fenevaddal. Egyensúlyi játék a mardosó éhségnek való engedés és a nyáj, a préda létszámának megtartása között.

A józan ész hiába mondja azt, hogy visíts, mint egy disznó! Rajta, visíts! Az ilyen szemek láttán inkább én is megölelném Elit (vigasztaló módon), vállalva, hogy rögvest megkóstolja a nyakamat.

Humánnak lenni is szívás, de vámpírnak lenni is az. Én is szívesen nézem a mellettem szuszogó lény vállát és én is megharapnám, miután végigsimítottam a karján, de az én esetem egyszerűbb. Ha én harapok, akkor "csak" megkíván a másik (hmm, megkíván?), de nem hal meg.

Eli szeme olyan, mint egy Pandora-szelence, amiből kiesik minden, s egyre csak jön, már nő a halom, ott van rajta minden, csokis piskótától nagykésen s nyugtatókon át a vasárnap reggeli csókkal ébresztésig. Ez ijesztő: el is szaladnak.

Ehelyett csak nézem és nem visítok, mint egy disznó. De legalább elbúcsúztam ezektől a szavaktól. Is. Távolítás, hajrá.

Friss: most vettem észre ezt a tündérgyári véleményt (szerző: Boholy).

Asahi Super Dry Beer

Szia!

Nem olyan sör, amiből 5-6 üveggel benyakal az ember a kocsmában, inkább ebéd után laza 1 üveg, vagy pohár...

Tényleg száraz, és van valami benne, ami a búzasörre emlékeztet.

Igazi nemzetközi koprodukció, japán import (licenc?), Csehországban gyártja a brit székhelyű cég, magyar forgalmazó. :)

Köszönjük szépen!

SyP

http://www.youtube.com/watch?v=S_8drBsv9cs

Blackthorn

Fizetés után egy nappal az ember még hajlamos könnyelműsködésekre. Ma is vettem cidert, ha már cipőt nem sikerült.

Blackthorn, ez is Gaymer-féle. 1770 óta stb.

Fekete doboz, fehér betűk, horrorfilmbe illő tipográfia. Jó pont. Könnyebb, mint a tegnapi cider (cyder), 4,7%.

Ennyit a tényekről.

Hmm. Nem hittem volna, hogy savanyú és savanyú között is lehet különbség. Ez keserűbben savanyú.

Jéghideg, a dobozra írt javallatnak megfelelően. Serve extra chilled - Piercing refreshment. (Nincs is testékszerem. Csak vicceltem.) Belém csíp, ahogyan a hideg miatt szinte lefagy az orrom levegővételkor a hóesésben, itt a külvárosban, reggel fél hat után.

Pedig nem több, mint savanyú-keserű, hideg, angol cider. Nyár kellene hozzá, francba.

A(z amúgy meghackelhető) Wikipedia szerint nem hagyományos cider ez, mert almakoncentrátumból készül, édesítőszerrel stb. Számomra teljesen mindegy a háttérideológia, a célom csak annyi, hogy (számomra) szokatlan módon toljak alkoholt az arcomba. És ez itt jól teljesíti a feladatot.

Nem lányregény. Cider. Erre lehet számítani.

Nem Sas-kabaré, inkább Monty. Nem magyar ?vígjáték? celebekkel, hanem Tarantino és Kutyaszorítóban. Bukkanó, ami miatt elsül a fegyver (tudom, az már másik film).

Nem megjátszott mosoly és kocc valami drága pezsgővel olyan emberek körében, akiket istenverte módon nem érdekelsz, pedig azt hiszed, hogy bírnak (és ettől üres az egész, de persze észre nem vennéd), hanem inkább az a savanykás szájíz, amivel elsőként kezdődik a másnap, hogy aztán még keserűbb dolgokban csúcsosodjon ki.

Mint valami horrorfilm, ami fémes ízű, mint a félelem, de furcsa módon mégis tetszik.

És még ennyit tudnék hozzászólni.

Gaymer Olde English Cider (Cyder?)

Gaymer's Olde English Cider. Régies kinézetű doboz. 5,3%-nyi alkohol. És 1770 óta vannak a szakmában, ezek itt.

Ennyit a tényekről.

Ehhez nem képzelnék sem zenét, sem zajt. Elhalkult a szívrádió. Vagy bekrepált? Inkább valamiféle életkép jöjjön. Ötvös Csöpi ül az asztalnál és azt mondja: "Jó ez a bor. Csak kicsit savankás." (Már nem ül az asztalnál, de pont ettől lesz savankás ez is.)

Cider és élet. (Vagy akár cyder is lehet, mint a dobozon.) Savanyú, de kell. Szükséges. De nem szükséges rossz.

Almaillat. Nyár. Beleharapok. Harsog. Jó. Egyszerű. Tiszta. Könnyű. Pántos felső, szabadon hagyott, szeplős vagy szeplőtlen váll (beleharapnék valamennyire), szellő.

A valóság ezzel szemben az, hogy tél van, csípős reggellel, savanyú emberszaggal a buszon és egyedül. Most még tél van.

Itt egy jópofa vélemény a ciderről. Hogy a suhancos félmosolyból a mosolyt érezzétek hangsúlyosnak.