Pajkos könyvmolyok és déli blues

Miután egész nap ipari metált hallgattam, szükséges valamiféle kikapcs. Legyen egy vígjáték. És egy horror.

Szexmentes övezet (American virgin)

A magyar filmforgalmazás újabb csodás ferdítése, bedobom majd a félrefordított filmcímek közé.

Hétköznapi család felelősségteljes apa-anya párja magyarázná a még távolról sem porhanyós, golyóérett korba lépett lánynak, hogy ne szexeljen a házasságkötésig...

- Hisz' jön majd egy férfi, aki feleségül vesz.

- És senki mást nem vesz észre rajtad kívül...

- Kivéve az új szőke lotyót a marketingosztályról.

- Karácsonyi buli volt és neki éppen akkor halt meg a kutyája.

Hogyan lesz ebből vígjáték? Máris. Vicces, hogy miközben az önmegtartóztatásról tárgyalnak az egyik kocsiban, a másikban komoly egymásba gabalyodás folyik. Ez a nő nem érti az iróniát. Egyszerűbb nem észrevenni, hogy a srác nem gondolná olyan komolyan a fogadalmat.

Feltételezem, hogy a szokásos sztori lesz: a túl merev csaj bekerül a felsőoktatásban részt vevő kanok közé és rájön, hogy a szex mégis jó dolog. Jézusom, mennyire aszexuális ez a nő...

- Tehát akkor a kézimunka rendben van?

- Nem! Kézzel ösztökélni a falloszt ugyanolyan szexualitás!

- A micsodát?

A Pajkos könyvmolyok (Naughty Bookworms) óta tudni lehet, hogy a legkevésbé lazáktól is lehet szép mutatványokat várni, de ez túlzás. Ennyire még én sem vagyok vaskalapos-begyepesedett. Sajnálom, hogy még senki sem ért hozzá úgy, hogy doromboljon és remegjen.

Talán én is zavarba jönnék, ha a másnap reggel azzal kezdődne, hogy felfedezem magamon az "Ass - The new vagina" feliratú pólót és biztos lennék benne, hogy eddig nem hordtam ilyet.

"Grátisz perszóna lettem!" :) :)

Gyorsan átszaladva a filmen, mert amúgy nem érdemel sok szót: a csöcsök száma elegendő volt, azt kaptam, amit el lehet várni egy hasonló alkotástól. Poénból többnek is örültem volna. A valóság nem ilyen, viszont összességében jó volt másfél órára elhinni, hogy a világ nem éhségből és csak azért is kitartásból, hanem csöcsökből, pornóból, másnapból és boldog végkimenetelből van összegyúrva. Kicsit rózsaszínre.

IMDB - http://www.imdb.com/title/tt1318044/

Előzetes - http://www.youtube.com/watch?v=pT13rlnWbl0

Pajkos könyvmolyok - http://goo.gl/6SWM

John Carpenter: Vámpírok

Mennyire más ez, mint az Engedj be! és a svéd lakótelep... Borostás, beleszarós déli blues, por- és vámpírfészkek elbújva az IHM, és az egyik Baldwin-gyerek a rengeteg közül.

James Woods arcának redői kiválóan passzolnak ide, szinte érzem, ahogyan ropognak az út mentén felkavart porszemek a fogai közt. És [KISÍPOLTAM] nem érdekli semmi. Hitelesen. Valószínűleg nem kellett megerőltetnie magát, hogy hozni tudja ezt a kiégett figurát. Illetve egy ilyen karakter alakításához egyetlen arcizmot sem kell munkába állítani. Jack Crow. Holló, varjú. Ismét. Nem hiszem el.

A menyecske (nem tudok rá jobb szót: harmincas MILF) vérét a combtőnél szívják ki? Hoppá. Eszembe sem jutna volna, ha vámpírfilmet rendeznék. (Valószínűleg ettől Carpenter Carpenter, én meg én vagyok.) Kézenfekvő: a vámpírok valamennyire érzéki lények is. Egy vámpírcsók ezerszeres orgazmus lehet. Furcsa, hogy ebben jobban hiszek, mint egy LSD-vel díszített orgazmusban. Bár lehet, hogy Rentonnak van igaza.

"People think it's all about misery and desperation and death and all that shite, which is not to be ignored, but what they forget is the pleasure of it. Otherwise we wouldn't do it. After all, we're not f***ing stupid. At least, we're not that f***ing stupid. Take the best orgasm you ever had, multiply it by a thousand and you're still nowhere near it..."

Kezdem azt hinni: Carpenter nem abban profi, hogy mértani pontossággal tudja modellezni a vércseppek hullását és nem is abban, hogy hús-vér, önmagukkal és a világgal vívódó karaktereket rajzoljon az ezüst vászonra.

Inkább hangulatot teremt. A vámpírmester emberi testen áthaladó ökle először viccesen hat (legalábbis számomra), aztán rágni kezd az érzés: itt tényleg olyan természetes módon lesznek pillanat alatt hullává a vadászok, ahogyan a riff és Ice-T hangja összeáll a Body Countban. Valamint van valami egyszerre undorító és szép abban, ahogyan a fehér bőr alatt kirajzolódnak az erek. De inkább ijesztő.

Persze a jók sem objektív mércével nézve "jók", inkább csak egy fokkal jobbak, mint a rosszak. Az egyik elgondolkodott azon, amin nemrég én is (hiszek?), aztán lepaktált az ördöggel. Mégis, ez a leszakított fejek és felhasított gyomrok ellenére sem elborult horror, inkább visszafogottabb, krimis szintű feszültségkeltéssel operál.

Horrorhoz illően tetszetős, amikor a vámpírok bőre füstölni kezd, ha közelítenek a napfény felé. Érzem a megperzselt hús szagát. Néha a párbeszédek is horrorba illően bumfordiak: mi a [KISÍPOLTAM] kell a kihalt porfészekbe érve megszólalni, hogy "kihaltnak tűnik", amikor teljesen egyértelmű? (Lehet, hogy Carpenter szerint szükség volt egy sokat beszélő szereplőre, a papra ahhoz, hogy teljes legyen a kép.) Hogy még egy zsánert bevonjak, egy helyen westernre emlékeztető beállítással találkoztam. Illett a halott városhoz, jó pont.

Halott város, három vadász, tucatnyi dög. Hogyan lesz ebből gőzelem? Gyakran kell mondogatni a 23. zsoltárt, aztán a dögök mellébe azzal a karóval...

A vég összecsapott-elnagyolt, elbírt volna még egy kis testnedvet (több fejet összecsapva többet lehetett volna szétmázolni), de így is szép a kontraszt: fekete vér folyik a fehér bőrön. A Rammsteinnál pedig fekete vérhez fehér hús dukál, de az másik sztori lesz.

Reflektálva a plakátra: nem mondanám, hogy "oubliez tout ce que vous avez déja vu", de nem rossz alkotás. "And now for something completely different", feloldásként.

IMDB - http://www.imdb.com/title/tt0120877/

Deutscher Trailer - http://www.youtube.com/watch?v=EpFIebOoZHg

Kerekek

- Vegetariánus vagy?

- Nem - válaszoltam. Közben ránéztem a kezemben lévő túlélőcsomagra, benne a gyorséttermi szendvicsekkel.

- Hiszel a karmában?

- Én... a sörben hiszek.

És ezzel otthagytam a senkinek sem ártó krisnás srácot, kezében a felírótáblával. (A gyorsétterem a túlélés helyszínévé válhat, ha már fáj a fejem az éhségtől és akad még étkezési jegy a zsebemben.)

Elgondolkodtam: miben hiszek ebben a pillanatban? Hiszek én egyáltalán?

Hiszek.

Hiszek a világban. Bármennyire is rohad. Az a dolgom, hogy ne hagyjam tovább rohadni. Ha van bennem erő. Most nincs. Majd holnap teszek érte valamit. Vagy holnapután. Ma már nem. Biztosan nem. Amikor képes leszek rá, mondok vagy adok majd valamit neked és neked, meg neked is, mert szeretném, ha mosolyognátok, akár csak egy pillanatra is. De most hagyjuk.

Hiszek a hazában. A nemzetben. Bocs, nem is. A nemzetbe, ebbe a manapság szinte felesleges és amúgy is megfoghatatlan valamibe inkább szerelmes vagyok.

Egyszerre rohadt és szép. A szeméttelep az utca túloldalán, gyermekkoromból és a Himnusz. A korai kelés és a lecsó, ami miatt simán elkéstünk a próbáról. A savanyú emberszag a buszon és az a pillanat, amikor leülsz gitározni. A hivatásos rettegők és a bikavér a whistben. A megbicsakló szótagszám a Szívtörő-dalszövegben és a közös jeeeeee. Első ránézésre furán össze nem illő elemekből elegyedik egyensúly, tudom. Magyarország = szent szar.

Hiszek a családban. Akkor is, ha a gyakorlat azt mutatja, hogy a család alapvetően konfliktushelyzet. (Én is részese, okozója vagyok a konfliktusnak.) Annál inkább arra sarkall, hogy lecsiszoljam a surlódó széleket és simább legyen az egész. Ehhez képest...

- Viszel tésztát holnap?

- Nem, majd beleöntöm a lefolyóba.

Hiszek bennetek. És ezért próbálom visszaosztani mindazt, ami átjön belém tőletek.

Hiszek magamban. Ha nem hinnék, már rég köszönhetett volna egy jó nagyot a pengének a vénám.

Hiszek benned. Kettőnkben nem. Amióta délután, a trolin tanácstalan voltál, azóta nem.

Vagyok én és vagy te, de nincs olyan, hogy mi. Itt ülök melletted, összeér a vállunk. Azt mondod: "megvéd a féléstől, jól." Nagyobb biztonságban érzem magam, mintha bárki más ülne így velem, de közben áthatolhatatlan távolságra vagyunk egymástól. Ez a helyzet.

Hiszek a szavaidban. Néha nem találnak utat, úgy érzem. Tudom, hogy sebezni is képesek. (Vagy időben elhajoltam, vagy éppen akkor tudtam, hol a határ, mert december óta nem volt hangos szavad. Vagy süket lennék?)

Hiszek abban, ahogyan a fény-árnyék játszik a válladon. Úgyis tudod. Már mindent elmondtam erről, ami eszembe jutott.

Ha nem hinnék benned, nem érdekelne, hogy gyakrabban légy 3016, mint ahányszor amúgy lennél.

Hiszek a zajban és a csendben is. Mindkettőre szükségem van. A zene a drogom, használni is fogom. Rekedtre ordítom magam, amikor ahhoz a szóhoz érünk, hogy megharapott. Máskor remegek a kiszolgáltatottságtól és ne szóljon senki, semmi, még Félperc se, mert teljesen egyedül akarok lenni, hosszan, a kék csendbe burkoltan.

Hiszek a népzenében és az ipari metálban. A Los Angeles-i lemezlovászban és a hippiben, aki nem akart nemzedéki szószóló lenni. A haiti bevándorlóban és a srácban, aki azt mondja: Ernő. A gyimesi prímásban és a mexikói boszorkánymesterben. A Feketeruhás Emberben és a másik srácban, aki a szemhéjak cérnaszőtt nyílásairól mesél. Első ránézésre furán össze nem illő elemekből elegyedik egyensúly, tudom.

Hiszek abban a színben, amelyik élet, ölelés, szenvedésbe ágyazott gyönyörűség, vadóc vidámság, időtlen imádság, önzetlenség, szomorúságban rejlő mennyország, szerénység, felelősség, bizonyság és kétség egyszerre.

Hiszek abban a színben, amelyik keserédes, az államon lecsorgó lé, páncél vagy védőoltás a rosszkedv ellen, a napfény és a nyár illata a bőrömön, mosolyból egy fél, fanyar és intenzív illat, bolond élcek tudója és kreativitás egyszerre.

Nem hiszek a lilában. Ennek ellenére találtam három embert, aki tudja, hogyan kell viselni. Ti hárman (fontos nők) és a Nevető Ember.

Nem hiszek a cinizmusban és a szarkazmusban. Csak élek velük. Eszközök. Élesek.

Nem hiszek a pártokban. Legfeljebb az egyiket rokonszenvesebbnek látom a többinél. Közben látom, hogy ugyanolyan töketlen, mint a többi. Sőt.

Nem hiszek a rosszban, csak tudom, hogy létezik. Sokszor találkozunk. Olykor haragszom a megtestesüléseire és fojtogatni tudnám őket, de semmivel se lennék jobb náluk, ha... Máskor cinkosul összenevetek a rosszal, hogy ne gyanakodjon rám, de általában és alapvetően próbálok jó lenni.

Kaotikus jó. Gnóm illuzionista. Nincs másom, csak a szavak. Látszatot, képeket építek belőlük. Aztán talán elhiszitek. Talán nem.

Nem hiszek a pénzben. Csak eszköz a túléléshez. Rosszban vagyunk egymással, mi ketten.

Ismét bementem a bankba, megvolt a már szokásossá vált idegbaj. Tájékoztat: hátralékos a hitelem és átmegy behajtóhoz, két nap alatt be kell fizetnem.

Elsőre, a kiszolgáltatottság érzésének kétségbeesett pillanatában iszonytató érzés tapasztja fülhöz a vért. Szerettem volna hazarohanni, hogy elbújhassak a a takaró alatt és hagyjanak békén, mindenki. Inkább egyedül szeretek remegni. Vagy inkább rávágtam volna: ne nevettessen, tudja, mekkora összeget kell két főre beosztanom elsejéig?

Ehelyett felvillantottam a befizetési igazolásokat, vártam 20 percet egy másik ügyintézőre és tisztáztuk, hogy minden rendben, legalábbis nincs nagyobb baj, mint amiről eddig is tudtam.

A siralomházban ülő halálraítélt tudja, hogy már sehonnan sem fog elkésni. Ezért nem fél. Csak remeg.

Hiszek-e a jóban? Nem tudom. A jó csak... van. Törött lábon bukdácsol. Vagy felőlem tollhíjas holló is lehet, de határozottan létezik. (Holló. Ismét. Hmm.)

Nem hiszek a horrorban, de szükségem van rá ahhoz, hogy normálisnak címkézhessem magam, legalább a műfajban előforduló figurákhoz képest.

Hiszek a mesében, a képregényben, a rajzfilmben, a fantasyben, az írek mondáitól a székelyeken, a Tibiken és a pimaszul jó fej szélszerzeteken át egészen a Mátrix-animékig.

Hiszek a valóságban. Jól betépek tőle. Zene, sör, szerelem. Égbolt, szavak, ölelés, csúcsélmény, a kanapé, Márai a kezemben és a puli az ölemben, másnaposan, a Mátrában, az eltévedés a Mester utcában, az almás süti, a "mire megeszed, elfogy" mondat a Délinél, a zenélő kút Szegeden, a kutyám szeme (néha kacsint, máskor hülyének néz), az aranyfürt cuvée, a Dalmát a Világzenei Nagyszínpad mellett, atomfoci a telken, te meg az oszlopnak dőlsz a Gödörben és megcsókoljuk egymást (asszem, így volt). Blunted on reality.

Hiszek a kerekekben. Gördülnek. Előre.

Surranó cirógatás. Lengyel sörök

Nem személyes élmények, egy fontos másik ember tapasztalta meg őket.

Dębowe Mocne

Kaptam egy doboz Debowe Mocnét.

Barna, erőteljes, gonoszkásan surran le a torkon és alattomos dolgokat művel.

Ajánlom. Még van egy korty, egészségedre!

Ennél részletesebben és jobban nem tudok beszámolni a kis drágáról: http://goo.gl/tkhG

Megéri a randi, nem bánod meg. :)

Zubr

6,0 %

Félbarna íz, félsűrű textúra. Cirógatja a nyelvet, észrevétlenül, de meglepetéseket nem okozva érkezik a gyomorba.

Hidegen annyira nem karakteres ízű.

Nem érződik rajta erő, de egy kicsit nehézkes.

http://goo.gl/424O

-nk-

http://www.debowemocne.pl/

http://www.dojlidy.com.pl/en/nasze_marki/zubr

Almaillat és hideg a gerincen. Cider, Ringu, Rasen

Stowford Press Medium Dry Cider

Átlátszó üvegben kínálja magát, őszinte. A mélyére láthatsz. (Nézz a szemembe és észreveszed, hogy belül is mosolygok.) Vidámságra késztet az almaillat.

Ismét érzem, hogy van különbség a ciderek között. Szükségem van erre a savanyú-keserű, érdekes ízre, ami a cider. Ez itt kevésbé ropog, lágyabb. A felénél mintha kevéske édes íz tűnne fel?

Az illat: mintha kertben ülnénk, padon, mások pokrócon, s gitározna az egyik fontos. Kora délután. Harsog a fogam alatt az alma. És a savanyúság csak emlék. Rég volt az ősz. :)

Ringu 0 - A születés (Ringu 0: Bâsudei)

Hogyan születik a bosszú? Ez itt lassan. Csendben. Lopakodva. Mintha milliméterről milliméterre,

fo

ko

za

to

san

tolnánk bele a hideg kést valaki húsába.

A ciderrel ellentétben a film nem savanyú, inkább lírai módon visszafogott. A kút mélye nem őszintén átlátszó, hanem áthatolhatatlanul setét.

Mivel horror, a kék ölelésbe burkoltam magam. Sosem lehet tudni. Huhh, rég nem ijedtem meg ilyen módon a gyermekek zsivajától. Mi lesz még itt?

Az iskolai beszélgetés során mintha szép szavakba burkolva próbálnák meg takargatni az igazságot. Ez az ember itt az asztal túloldalán... a remegés határán áll.

A színházi próba alatt, a jelenéskor fellépő zúgás-csikorgás majdnem olyan gonosz hang, mintha ezer ördög körme alatt húznának ide-oda egy focipályányi méretű iskolai táblát, s közben kéjesen mosolyognának a Belzebub-fattyak. Illetve olyan, mintha felvételről szólna, s az ördög ülne a keverőpultnál.

Körbeér a kör(beér a kör). Nem akkezdet, csak állomás a kínok útján. Egy ideig nem szeretnék kutat látni. Benzinkutat sem.

A kút tiszta, lehatárolt viszonyokat teremt, illetve mocskos vízzel körbeírt bezártságot. Nem amiatt cirógatja hideg a gerincemet, mert annyira drámai módú lenne a tálalás. Csak beleéreztem, milyen lenne.

És most kell egy romkom.

A spirál (Rasen)

Alternatív folytatás (továbbgondolás) az első Ringu-filmhez?

Másfajta megközelítés. Mély kezdés: szikének köszön a bőr.

Érdekes: itt egy újfajta karakter. Orvos, aki nem hisz a természetfelettiségben. Két kézzel tolja a Ringu-univerzumot a racionalitás felé. Tolná. Közben Istent játszik, de ezt a szálat inkább hagyjuk.

Azt a mindenit! Miért rezzenek össze attól, ami amúgy is várható (és szinte kiszámítható)? Nem tudom, hogyan reagálnám le, ha kimászna a TV-ből egy nyomasztó mozgású, alultáplált és fiatal lányka, akiben bennszakadtak a szavak. És aki meztelen. Meztelen? Nem garantálom, hogy össze tudnék hozni egy merevedést. Lebénulnék a J-horror jellemző archetípusától.

Huhh. Lehet, hogy csak a masszív, lengyel sör tekerte fejlebb az érzelmi amplitúdó szabályzóját, de ez hat.

Meglepőnek tartom, hogy új férfi mellett ébred az, aki nemrég vesztette el a szerelmét. Lehet, hogy az érzelmi sokk okán. És eléggé összezavaró lehet, ha valaki érintés útján képes érezni a másik kínját. Vadóc (X-Men) merül fel párhuzamként, de ő más. Az optikai átvitel is elég furán hangzik, de úgy látszik, ennek a világnak ilyenek a törvényei.

Ohh, #@^Đđߣ. Leesett, miért spirál. Fanyar vicc, hogy éppen az orvos, a technológia miatt lesz még inkább misztikus vagy természetfeletti ez az egész. A bosszú ezek szerint fanyar vicc.

Pimaszul közös nevező. Kerekes Band

...tegnap este, a Morrison's 2-ben.

Tavaly nyáron kaptam el őket először a Lánchídon, megtetszett ez a kevercs. Ősszel is igen kellemes volt a Kobuci Kertben, sör s kobuci mellé.

Még mindig megvan a zenében az az energia, amit át fogok szeretni-ölelni-szeretkezni egy másik lélekbe és testbe. Pedig valójában egyszerű az egész, mint a betyárfigura a barna pólómon.

Valahol ott lehet a megoldás, hogy a Lánchídon és a Kobuciban is pimaszul magától értetődő módon csapott át a csángó boogie a legsúlyosabb (legviccesebb?) oldschoolba (Sugarhill Gang - Rapper's Delight). Olyasféle pillanat volt, mint amikor Grandmaster Flash ráhúzta a szkreccset a Nirvanára a hajón, tavaly áprilisban.

Visszafordulva a tegnap estéhez: kézenfekvő, hogy a Subscribe-srácok Rage Against The Machine-nótákat játsszanak, de hogy a Kerekes Band is megpróbálja ezt a mutatványt? Szent szar! (Nem Jazzékiel, de akkor is: szent szar!) Közös nevezőre hozni a népzenét és a gerillarockot? Úgy, hogy egyik alkotóelem rajongójaként se érezzem becsapva magam? Kösz.

Talán pont attól működött, mert nem mutatvány volt, hanem... Nem tudom. Mintha a betyár egy pillanatra lepacsizott volna Zack de la Rochával.

Persze, mindenki mindenféle zenét összeelegyít egymással, tehát nem spanyolviasz ez, csak jó. Néhány srác, akik szeretnek zenélni és szórakoztatni. Ja, amúgy ez volt az a dal, mielőtt elfelejtenék illusztrációt mellékelni...

Neked küldöm a videót, mert említetted, hogy a szöveg alapvető ismerete nélkül... :)

Kieg.

Hoppá, úgy fest, más is jól érezte magát.

http://kerekesband.hu/

http://www.myspace.com/flashcutitup

http://www.subscribe.hu/

Magunkat mesékkel. Kells titka

Tízéves kissrác vagyok, aki csak bámulja a dombokat, az erdőt, a várat, a macskát (igen, végre itt egy jó fej macska).

Olyan ez, amilyennek képzelem az íreket az eddig összegyűjtött, véges számú, de lelkes módon beszerzett ismereteim alapján. Ír, akár a zenéről, a beszédről, a szimbólumokról, a színekről, a nevekről van szó. A rokonszenv gombóccá gyűri a torkomban azt a valamit, amire később még hivatkozni fogok, de jó gombóccá, mert eredetiségből gyúrták.

Nem Disney-próbálkozás, nem anime, más. A formavilág - számomra - a Magyar népmeséket idézi, de a rajzstílus, mármint a kontúrok eltérnek. A szereplők (mesébe illő módon) archetípusok: az ellenfél szinte arctalan, sematikus, szegletes, szürke-fekete. Ahogyan a mesében szokás. Mi pedig... kicsik vagyunk.

A farkasok tényleg farkasok és félni kell tőlük. A varázserdő ősi (és mégis élő-lélegző) módon, valóban varázslatos. Crom Cruach... Brrr. Igen.

Érzem, hogy ott vagyok az erdőben (egyetlen mondat erejéig kiugorva a kissrác szerepéből, el kell mondanom, hogy 5 éve és 1 hónapja nem találkoztam ilyen pimasz és jó fej tündérrel), vagy a kódexek termében, megérinthetném a véseteket a falon.

Bár már eltávolodtak egymástól a gondolataink, hadd idézzek valakit: amire manapság szimplán rámondják, hogy ronda, régimódi, egyszerű, szerintem emberi, élettel teli remekmű.

Népmesei szimbólumok és történelmi nevek, fogalmak sora:

- kör: erdő, szem, tisztás, szoba, baglyok odva, lombkorona, a kristály és néha koncentrikus körök is,

- életfa: vö. a virágokádó kismadárral a Magyar népmesékből és az égig érő paszullyal,

- Iona, Kells, Szent Kolumbán és Kells könyve.

(Szent Kolumbán bemutatása kiváló és vicces példát ad arról, hogyan változik a népmese a szájról szájra terjedés által.)

Nem fejből és hirtelen összecsapott mitológia ez, hanem komolyan merít az ír legendákból. A könyv a valóságban is Iona szigetéről került Kells apátságába és a vikingek támadása is megtörtént. De nem ez a menő, mert ettől még lehetne száraz, tankönyvszagú ez itt. De nem az. Érzékenységgel, de egyben humorérzékkel is, tisztettel, de nem haptákban állva, hanem mosolyogva nyúltak az alapanyaghoz.

Kells titka, a film annyira és úgy kék, amennyire-ahogyan én is próbálok az lenni. Túlcsordulás az érzéstől. Asszoc.: stack overflow, csak éppen nem vagyok kocka, és ez nem programnyelv, hanem rajzfilm. Ugyanúgy mosolygok és repes a szívem, mintha Dargay Attila rajzait nézném és Szaffi üldögélne az iniciálékon, nem a tündér és Brendan ugrálnának rajtuk.

Nem vagyok ír, de itt, a szívem környékén mocorog valami a közös kulturális tudatalattinkból. Valami megfogalmazhatatlan és erős, ami közös a mesékben, mindegy, hogy Benedek Elekről vagy egy ír mondáról beszélünk.

Az érzelmi hatást kétszeresen is aláhúzza a zene. Az amúgy nem annyira visszafogottnak, inkább folyton izgő-mozgónak tűnő, ír - mert mi más is lenne? :) - Kila zenekar és a Coraline-rajzfilm francia zeneszerzője, Bruno Coulais műve.

Utánaolvastam a Crom Cruach-történetnek és azt hiszem, elég jó képregényt lehetne kanyarintani belőle. (Libabőr a karomon, hé.) Brendan alászáll, mert hozz fel mélyebbről tudást. Új értelmet nyer az önmaga farkába harapó kígyó. A fény mindig sötétségből fogan - mondta Tamás.

Ez ilyen est: rákeresek a vonatkozó dalszövegre és tessék, a hivatalos klip utáni második találatban a Magyar népmesék képeit illesztették a zene mellé. Irish-grunge-pop és magyar népmese. Érthető. Vagy érezhető.

Írország sem tökéletesen szerencsés történelmi fejlődésű ország és mi sem vagyunk azok, de ők mintha szervesebben, egészségesebben viszonyulnának a saját kultúrájukhoz. Viszont ez messzire vezetne, s szeretném elkerülni az olyan következtetéseket, amik túlmutatnának a rajzfilm méltatásának keretein.

Csak a vége felé, most jut eszembe: Kells titka Oscar-jelölt. És igen, igaz: Tomm Moore-nak megtetszett a Magyar Népmesék animációs formanyelve, ezért a film egy része Kecskeméten készült. :) Bizonyítanám egy-egy Népszava- és Magyar Nemzet-cikkel. Ha kötőjel ha kötőjel ha.

Gyanús, hogy az alkotók igazán szeretnék, ha a srácok-lányok foglalkoznának a saját kultúrájukkal - mi másért is készült volna iskolai munkafüzet a filmhez? És persze gyermekrajz-verseny is volt. S mindez nem tűnik erőltetettnek, hanem magától értetődik.

Éire go deo. Ránk is legyen igaz.

P.S.

"The cover is not the real treasure. Open it!"

http://www.thesecretofkells.com/

http://en.wikipedia.org/wiki/Book_of_Kells